1958-ban születtem
Budapesten. Budán, a József Attila Gimnáziumban
érettségiztem, rajz tagozaton. Felsőfokú tanulmányaimat szintén
Budapesten végeztem, majd Egerben rajz szakos tanári diplomát szereztem. 1990-ig általános iskolában tanítottamVecsésen. Mestereim voltak: Barlay László, Benedek György, Nagy Ernő és Dévényi János festőművészek.
1993. óta élek a Balaton déli partján, néhány éve Fonyódon. Megragadott e táj szépsége, az itt élők kedves világa. Témáimat elsősorban a természetből merítem, tájat, virágokat festek. Utazásaim során az érdekes építészeti alkotások is megragadnak, festményeim szimbolikus tartalmúak is. Akril- és olajképeket készítek, de közel áll hozzám a pasztell- és az akvarelltechnika is.
1995. óta a balatonboglári gyermekotthonban dolgozom. Növendékeimmel rendszeresen szerepelünk különböző rajzversenyeken, pályázatokon. Nyaranta a gyermekeinknek alkotótáborokat szervezek (Pécs, Gencsapáti, Szolnok, Zamárdi).
Öt éve vagyok a Sirály Art Alkotókör tagja. Több csoportos és
egyéni kiállításon vettem részt képeimmel (Kaposvár, Keszthely, Hévíz, Balatonmáriafürdő, Komló, Balatonfenyves,Balatonlelle, Lengyeltóti, Balatonboglár, Balatonföldvár, Fonyód).
Utrillo szavait magam is vallom: „minden művészi alkotásban elsődlegesnek kell lennie az emberi érzelemnek, és csak a második helyen következik az esztétikai rendszer meg a festésmód”. Képeimmel belépve a természetbe egy sajátos világot, hangulatot teremtek színvilágommal, amely túlmutat a reális valóján.
Elérhetőségeim:
telefon: +36/30/908-5536
e-mail: evasimon7@gmail.com